Először is BUÉK mindenkinek! Reméljük, mindenki túlélte a Szilvesztert és kijózanodott már. Mi pedig Bodor Nauzika egyik tavalyi sorozatával folytatnánk a tevékenységünket és a köz izgatását. Tavaly áprilisi fotózásunkkor a naplemente előtti stádiumban egy lovarda mellett kötöttünk ki Orfűn, ahol nyugodtan tudott barátkozni a lovakkal és azokat sem zavarta, hogy mindezt úgymond teljes mellszélességgel teszi…
Egy kiváló werk-videót szeretnénk mindenkinek ajánlani egy fotózásról, amely a Moulin Rouge pikánsan retrós szellemében zajlott. Ilyen fotózásokon öröm a részvétel mindenkinek, akár fotós, akár modell, akár sminkes vagy egyéb szakember. A videót Fűrész Zsolt követte el, őt pedig a Modellbázison tudjátok elérni: katt ide!
Egy kis szívmelengető galériával szeretnénk mindenkit köszönteni Karácsony alkalmából. Gigivel idén dolgoztunk először, és mindezt az Adria csodás környezetében tehettük, ahol augusztusi modellfotózás turnénk utolsó napján a tűző nap mellé kaptunk viszonylag erős szelet, és ezzel erős hullámzást is. Giginek persze több sem kellett, máris rohant a partra, hogy neki ez kell… Így a déli órákban, minden olyan józan elgondolás ellenére, ami ilyen fényviszonyok között megfordulhat fotós fejében, nekiveselkedtünk, hogy lefotózzuk, amint megválik a bikinitől. A kommunikáció kissé kezdetleges volt, jobbára kézjelekre és testmozgás általi imitációra épült, lévén semmit nem hallottunk egymás hangjából a hullámverésben. Viszont a végeredmény egész jó lett
És, ha valakinek kedve támadt volna akár modellként, akár fotósként velünk tartani jövőre is egy ilyen adriai-kirándulásra, látogasson el a Modellbázis Tours oldalára, ahol minden korábbi modellfotózás turné anyagai egy helyen láthatóak, akár elérhetőek a résztvevők is, ha valaki szeretne leinformálni minket. Klikk ide a folytatáshoz…
Újabb kurzuson vagyunk túl Szipál Péterrel, akit talán nem kell sokaknak bemutatni, lévén valószínűleg az ország legismertebb fotós dinasztiájának tagja, mégpedig a harmadik generáció, aki nem kicsit maradandót alkotott a fényképezés tárgykörében. Legutóbb a portréfotózás alapfokon“tantárgy” kivesézésébe csöppentünk bele amolyan külső szemlélőként, most pedig ezen úton tovább haladva a kicsit kreatívabb portréfotózás került terítékre, egy másik csapattal.
Ugye milyen gyorsan elmúlt a nyár? Mi pedig még inkább ráteszünk eme kellemetlen érzésre még egy lapáttal, vagy inkább beindítjuk a jövő nyár iránti vágyakozást? Ezt mindenki maga döntse el…
Juhász Adrienn egyik, az Adrián készült fotósorozatával követjük el ezt a galádságot. Első, idén júniusban szervezett turnénkra kísért el minket Adri, és remek modellt ismerhettünk meg személyében. Vékony és filigrán alkata rácáfol arra a tintahal mennyiségre, amit képes bevacsorázni, és minden helyzetben képes remek modellmunkát végezni. Ezeket a képeket Crikvenica mellett készítettük vele délutáni strandolásunk közben, mondhatni, csak úgy…
A tavasztól őszig tartó Modellbázis rendezvénysorozattal már bevezetett Szipál Péter fotós-modell tanfolyamok téliesített szakaszába értünk, műtermi keretek közt tudják a fotósok elsajátítani a modellfotózás csínyját-bínját Péter szakszerű útmutatása mellett. A november eleje zajló agytágítás vasárnap egy portréfotózással foglalkozó kilométerkövéhez ért, mégpedig ezen szakterület alapvető tudnivalóinak bemutatása került sorra Péter stúdiójában a Modellbázis négy fotósa (Szani, Róde Péter,Bodrogközi Szilárd és Patai Attila) részére. Két fiatal és dekoratív modell volt segítségükre ebben, Iglódi Franciska és Nagy Brigi (akinek anyu is besegített egy kicsit néhány közös kép erejéig).
A
Girls' Club.hu: Az igazi csajok oldala
- Igazi
lányok és modellek, szépségversenyek és fotózási lehetőségek és információk
kezdő modellek számára. TFCD modellfotózás, lehetőségek kezdő modelleknek
vagy a modellkedés, fotózások iránt érdeklődőknek, elsősorban a dél-dunántúli
régióból, Pécs és Baranya környékéről. Mail: info_kukac_girls-club_pont_hu
Mire gondolsz? Szólj hozzá te is!